Segítség, támogatás, fejlesztés

Nagy örömmel indítottuk el a projektet, aminek az alaplátása, hogy szeretnénk veled menni az úton, ameddig szükséges. A Harvest International Alapítványon belül az Emmaus Projekt elsődleges célja, egy keresztény lelkigondozói központ létrehozása. Emellett coaching és vezetés fejlesztés is szerepel az eszköztárunkban. Hisszük, hogy hasznos része lesz az egyháznak felekezettől függetlenül, hogy Krisztus mennyasszonya elkészüljön a találkozásra, arra a nagy napra! Szóval bátorítunk, hogy használd ki a lehetőséget és mi pedig igyekszünk megszolgálni a bizalmadat!

Ha szeretnél a szolgálatunkkal kapcsolatban egyeztetni, vagy meghívni bennünket, azt a 06309981363-as telefonszámon, vagy az emmausprojekt@gmail.com e-mail címen teheted meg.

Kiadványainkat az alapítványunk honlapján tudod megrendelni: https://www.harvestalapitvany.hu

Bujdos Mária

Teológusként végeztem BA szakon pasztorálpszichológia szakiránnyal. Azért választottam ezt az irányt mert szívügyemnek tekintem azoknak az embereknek a segítését, akik úgy érzik, hogy az élet egyes szakaszában elakadtak, és a továbbmenéshez szükségük van lelkigondozásra. Ezért álmodtam meg az Emmaus Projektet mely lehetővé teszi, hogy veled tartsunk az úton. Teljes lényemmel hiszem, hogy Jézus célja az életünkben nem csupán a lélek felszínes kezelése, hanem a legnagyobb seb meggyógyítása. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen tanulok mentálhigiénés lelkigondozónak.

“Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – : jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”

Jeremiás 29,11

“Nagyon fontos megértenünk a különbséget az elismerés és a megbecsülés között a munkahelyeken. Hogy valaki igazán kiteljesedjen a munkájában, mindkettőre szüksége van. Az elismerés eredmények, vagy teljesítmény pozitív visszajelzése. A megbecsülés viszont egy ember alapvető értékének az elismerése. Az elismerés arról szól, amit az ember tett, míg a megbecsülés róla magáról.”

Mike Robbins

Bujdos Zoltán

Teológusként végeztem BA szakon lelkipásztor szakiránnyal, illetve posztgraduális képzés keretén belül coaching és vezetésből diplomáztam, melyet az EMCC Global (https://www.emccglobal.org) Senior Practitioner szinten akkreditált. 2012. óta a Szabadkeresztény Egyház lelkészeként szolgálok Tengelicen. Ez mellett a Harvest International Alapítvány elnöke vagyok, melyen belül az Emmaus Projekt is funkcionál. Civil életben középvezetőként dolgozom. Érdemes tudni rólam, hogy stratéga gondolkozású vagyok, illetve eddigi tapasztalatok szerint sikeresen tudom segíteni az embereket abban, hogy elakadásaikban, kihívásaikban, lehetőségeikben hatékonyabban tudjanak előre lépni.

@emmausprojekt

…veled tartunk az úton…