Képzések

Gyülekezeti lelkigondozó alapképzés:

Lelkigondozói alapképzésünk célja, hogy a gyülekezet tagjait érzékenyítsük és Krisztus testének “öngyógyító folyamatát” beindítsuk. Olyan gyakorlatias szakmailag és szellemileg összehangolt képzést kínálunk, ami megtanítja a gyülekezet tagjait, hogy hogyan legyenek egymás mellett a szükségben. Célunk a lelkipásztorok szolgálatának támogatása azáltal, hogy a gyülekezeti határokat megtartva segítjük a közösség tagjait növekedni a kelkigondozás területén. Jöhetsz gyógyulni, és megtanulni másokat segíteni a gyógyulás folyamatában. Nem mi lelkigondozunk, mi képezzük és mentopáljuk a lelkigondozókat.

A képzés három szombati napból áll és ajánlott havi egy alkalmat tartani ahhoz, hogy a tanultakat gyakorlatba tudják ültetni és “megérjen” bennük a következő alkalomra.

A képzés végére az Emmaus Projekt egy oklevéllel igazolja a képzés sikeres elvégzését.

Haladó gyülekezeti lelkigondozó képzés:

Az alapozó gyülekezeti lelkigondozó képzés folytatása, ami már a gyakorlati szolgálatra készít fel. A képzés három teljes napot ölel fel és az a gyakorlati képzést helyezi a fókuszba.

Lelki vezetés:

Az Isten kapcsolatodról szól. Hogy állsz Istennel kapcsolatban? Sajnos sokszor szolgálóknak sincs ideje (túl sok az aratni való, a munkás kevés) önmagára, ezért a lelki egészségük immunrendszere gyenge. Szeretnéd az Isten kapcsolatodat stabil erős alapra helyezni? Hogyan hallhatom meg az Isten hangját? Mi segít abban, hogy a harcmezőn is élés hallású legyek?

Lelkigondozó tanfolyam:

A tanfolyam két éves aktív képzés, mely várhatóan 2024 ősszel fog indulni kis létszámmal.

Szupervízió és mentor program:

Az általunk elismert lelkigondozók egy minőséget képviselnek, amiért felelőséggel tartozunk. Ezért fél évente szeretnénk biztosítani egy személyes beszélgetést azok számára, akik igénylik és szeretnének tovább fejlődni az ajándékukban.

Önismeret, emberismeret, önértékelési tanfolyam:

Online és offline képzés keretében tartunk képzést, hogy fejlesszük az egészséges énkép kialakulását. Önmagunk és mások reakcióinak, tranzakcióinak megismerése által hatékonyabban tudjuk kezelni kapcsolatainkat. Gyertek és tartsatok velünk erre az izgalmas kalandra!

Brief coachnig:

Segítve a fejlődésed, hogy minél gyorsabban és hatékonyan célt érhess. 4-5x 2 órát töltünk együtt személyesen, ahol a szerződött cél irányába a brief coaching eszköztárával haladunk előre.

Team Coaching:

A team coaching rendszeres alkalmazása a folyamatos és fenntartható fejlődés alapja. A kölcsönös tudásmegosztás, a kreatív válaszkeresés rugalmasan alkalmazkodó viselkedést eredményez, ami hatékonnyá teszi ebben a változó világban a szolgáló csoportot.

Lelkigondozó csoportok plántálása:

Gyülekezeti, területi lelkigondozó csoportok felállítása Magyarországon, és a határon túli magyar lakta részeken. Jelentkezni emailben: emmausprojekt@gmail.com vagy telefonon: 0630 998 1363 lehetséges.

Konferenciáink:

LMBTQ – segítség a gyerekem/családtagom/ismerősöm bajban van! Azaz “más” szexuális irányultságú emberek lelkigondozása és segítés a feléjük való szolgálatban.

Harag és megbocsátás – Kapcsolataink megújulásáért egy napos konferenciánk, mely mind a keresztény, mind a világi emberek számára hasznos értéket képvisel.

Győztes kommunikáció: Kommunikációs képzésünk segít, hogy hatékony szolgáló, férj/feleség legyél, vagy épp munkahelyi kapcsolataid Góliátjait legyőzni. A képzésünk egy napot ölel fel.

Segítség vállás szélén a házasságom! – beszélni se merek róla, hisz olyan érzések keveregnek bennem, mint a szégyen, az értéktelenség, a düh, a harag és az elvetettség. Gyertek, és mentsük meg együtt a házasságokat!

Női és férfi konferenciák: a helyes keresztény identitás megerősítése céljából!